M E N Ü
 
 
 
Községünk Története
 

Barátság Nyudíjas Egyesület

Eseményekkel gazdag programok szépítették a baracsi nyugdíjasok életét az eltelt hónapok  során.

Versmondó délutánon vettünk részt Nagyvenyimen és Rácalmáson, majd irodalmi délutánt tartottunk klubunkban a költészet napjára emlékezve.25 unokával kirándultak a nagyszülők.

Budapestre a Csodák Palotájá­ba és a Jövő Házába, ahová eljött velünk iskolánk igazgatónője is. Kiskunmajsán egy előadást követően, finom ebéd után lubickolhattunk a szép fürdőben, majd a soltvadkerti  fagylaltozás után érkeztünk haza. Meghívást kaptunk unokáink néptánc fesztiváljára, ahol napdalkörünk nyitotta meg szép dalaival az ünnepséget. A szereplőket süteményeinkkel ajándékoztuk meg. Baráti meghívásra a templomosi Árvácskaklub vendégei voltunk.

Segítettünk a csontritkulás szűrés szervezésében, majd szép számmal voltunk a vizsgálatokon is. Előszállásra elkísért bennünket polgármesterünk, ahol a Szállás­napi műsorban szerepelt dalkörünk. A május elsejei majálison a rossz idő ellenére együtt főzött nyugdíjas társaságunk.

Az eső a főzést követően a faluházba zavart bennünket a szabadtérről, de ez nem rontotta el kedvünket. A gulyásleves és a sok finom sütemény elfogyasztása után a jó itókák hatására az énekszótól, harmonika hangjától vidám társaság és vendégeink a késő délutáni órákig együtt maradtak.

Anyák napi ünnepségen voltak Székesfehérváron az édesanyák és nagymamák, ahol az „Életet az éveknek" Nyugdíjas­klubok megyei szervezetének rendezésé­ben köszöntötték a megjelenteket.

Május 12-én tartottuk itthon az anyák napi megemlékezést, ahol a helyi óvodások műsorában gyönyörködhettünk. Ünnepi műsorral köszöntöttük a születés és névnapjukat ünneplőket, majd a jó vacsora után a víg zene táncra perdített mindenkit.

Színházban voltunk, ahol egy szép operettet láthattunk, dúdolgattuk a szép melódiákat.

A Baracsiak dalköre nyert  -  másodjára hoztuk haza a serleget

 

Május 27-én dalkörünk nagy sikert ért el a nagyvenyimi Aranydaru Nyugdíjas Klub által szervezett

 Pünkösdi Dalostalálkozón.

A dalkörök kategóriájában a neves zsűri elnöke, Németh István, a Népzenei Archivum vezetője, népzenegyűjtő

 adta át dalkörünk vezetőjének, Németh Mihálynénak a már másodszor elnyert vándorserleget, szép,

 kiemelkedő teljesítményünkért. Baracs lakossága a helyi televízióban hallhatta előadásunkat, láthatta

 örömünket, mely igen sok munka, gyakorlás után jöhetett létre. Kedves riportok hangzottak el rólunk vezetőnk

 Németh Mihályné és egy régi alapító dalos, Szadeczkiné Rédl Juliannával. Aki viszont nem hallhatta

 dalkörünket, jöjjön el augusztus 19-én a Baracs Fesztivál megnyitó ünnepségére, ahol a már hagyományos

 Népdalkörök Találkozóján társklubjaink és mi mutatjuk be legszebb dalcsokrainkat kedves

 mindnyájuknak. Augusztus 20-án, állami ünnepünkön meghallgatják majd a Nagyvenyimen elhangzott

 dalainkat! De az egyesületben nemcsak a dalkörrel foglalkoztunk, hanem az egyre bővülő tagságának,

 a mintegy száz fős közösségének szép, tartalmas programot dolgozott ki vezetőségünk.13 fő gyógyüdülésen

 vett részt Cserkeszőlőn az „Életet az éveknek” Országos Nyugdíjas Szervezet keretén belül a nyári szezon

 kezdetén, szeptemberre Zalakarosra szervezünk csoportos üdülést. Kirándultunk a csodálatos

 Kehidakustyánba, ahol nemcsak a fürdő kellemes vize, de a szép táj is kellemes nappal ajándékozott meg

 bennünket.Legutóbb Kiskörösön fürdőztünk, majd a napot finom vacsora elfogyasztása mellett nótaest és

 tánc zárta. Hazafelé sem lankadt a nagy meleg ellenére sem kedvünk, hiszen énekszóval, jókedvvel tértünk

 Baracsra. Készülünk az augusztus 11-i zenés estünkre, a névnapok, születésnapok megünneplésére.

 

                                                                                                           Szárszó Lajosné

                                                                                                          az egyesület elnöke