Helyi ásatások
Feltárások a baracsi római katonai táborban (1999-2004)

A PPKE BTK Ókortudományi Intézete és a dunaújvárosi Intercisa Múzeum együttműködése keretében a Baracsi Önkormányzat támogatásával 1999 óta folyik minden júliusban a baracsi – antik nevén Annamatia – római katonai tábor feltárása.
Baracs már az antikvitásban is jelentős szerepet töltött be, a római Pannonia tartomány védelmi vonalának, az ún. limesnek volt egy fontos pontja. Ennek ellenére területén régészeti kutatás korábban soha nem folyt. A Duna partján az alföldi szarmaták ellen egy római katonai tábort építettek, amelyben több száz éven keresztül római gyalogos, majd lovas csapattestek állomásoztak. A tábor körül létrejött ún. táborfaluban laktak a katonák hozzátartozói, a katonaság szükségleteit kielégítő kereskedők és mesteremberek. Írásos forrásaink – antik itineráriumok, illetve egy 5. századi méltóságjegyzék – csupán a lelőhely antik nevét – Annamatia – hagyták ránk, ezenkívül csak feliratos emlékek tudósítanak az egykor itt élőkről. Ásatások nélkül történetéről semmit sem tudnánk. Mivel a Duna pusztuló löszplatóján építették meg rómaiak az erődjüket, a partomlás következtében a lelőhelynek mintegy a fele elpusztult. Pár évszázad múlva az egész tábor meg fog semmisülni, ezért is szükséges azt ásatásokkal megismernünk és dokumentálnunk. Az első három év feltárása során feltártuk a kb 160x160 m kiterjedésű tábor védműveit (táborfalait, vizes árkait, sarok- és oldaltornyait, kapuzatát). Utóbbiak közül a DNy-i és az ÉNy-i saroktornyot és az északi kaput tártuk fel teljes egészében. Mindezek alapján kiderült, hogy az auxiliaris (kisegítő) tábor, amelyben az aquincumi legio II adiutrix alá tartozó kisegítő gyalogos csapattest – cohors – állomásozott, egyike volt Pannonia legkorábbi katonai erősségeinek. Alapítására ásatásainkon előkerült tárgyi leletek alapján a Kr. u. 1. sz. közepén került sor. Az első tábor még egy fából és földből épített palánktábor volt, amelyet kb. 100 év múltán kőbe építették át. A 2. sz. elejétől egészen a 3. sz. közepéig egy trák csapattest állomásozott, amelyet a későrómai korban egy dalmatiai lovasalakulat váltott fel. A tábor egyes periódusait is sikerült már elkülönítenünk, így tudjuk, hogy legalább két, egymásra ráépített palánktábor volt ezen a területen, a 2. századi kőből épített saroktornyait a 4. század 40-es éveiben hatalmas, kiugró, legyező alakú sarokbástyákká alakították át. A tábor oldalsó kapuit nem a szokásos módon a mértani középpontban helyezték el, hanem a valószínűleg már ők is számoltak az omlásveszéllyel, ezért kb. 60 m-re volt csak a tábor nyugati sarkától. A kapuzat egész birodalomban egyedüli különlegessége volt, hogy a kaput övező kaputornyokhoz a táborfal nem a szokásos módon párhuzamosan, hanem derékszögben csatlakozott. Az így elinduló falak néhány méter után törnek meg derékszögben, és veszik fel eredeti párhuzamos irányukat. A kapuk előtt így egy-egy kis öblösödés jött létre. A típus előzményeit a korábbi palánkperiódusban kell keresnünk. Az is kiderült, hogy a tábort folyamatosan használták a rómaiak, feladására csak akkor került sor, amikor a tartományt a 430-as években kiürítették és átadták a hunoknak. A későbbiek folyamán a romossá vált erőd népvándorláskori (langobárdok) és az ásatások során előkerült középkori kerámialeletek alapján a lelőhely középkori lakottságával is számolnunk kell. A tábornak a 18. század végéig álló falait a környező vidéki nemesi kúriák építése során kőanyagkitermelés során semmisítték részlegesen meg.
Az elmúlt években a tábor középpontjában elhelyezkedő parancsnoki épületnek, az ún. principiának a feltárását kezdtük meg a táborszentéllyel együtt, valamint a helyi repülőtér parancsnokának segítségével légifelvételeket készíthettünk az ásatásról. A nagy kiterjedésű (szélessége kb. 24 m) épület központi udvarral rendelkezett, a táborszentélyében őrizték a hadijelvényeket és az istenként tisztelt császárok szobrait, pincéjében őrizték a katonai egység „kincstárát”.A kőépület alatt, amelyet sajnos a XIX. századi szőlőtelepítés során erősen elpusztítottak, a faépület nyomait figyeltük meg. Az épület udvarán a késői császárkorban a táborba betelepülő civil lakossághoz tartozó elhunytak sírjait találtuk. 2003-2004 között a tábor északi saroktornyát tárhattuk fel, ennek legfontosabb eredménye egy több mint 200 darabból álló éremkincslelet, amelyet Kr. u. 375 körül rejtettek el, amikor az alföldi szarmaták megtámadták a tábort és a tartományt is.
A tábor körül, tőle elsősorban nyugatra (a Baracsi-ér áradásos területe határolja) helyezkedett el az ún. táborfalu, vicus, amely a katonasággal szoros kapcsolatban álló civil lakosság lakhelye volt. Itt laktak a már említett katonafeleségek, gyerekeik, kereskedők és a mesteremberek. Területén régészeti feltárás még soha nem folyt, ahogy máig teljesen ismeretlenek a település egykori, a limes-út mentén elhelyezkedő temetői is. Az út nyomvonala gyakorlatilag a mai 6-os út nyomvonalának felel meg. Az egykori Korniss-kúria udvarán az elmúlt évben egy római kori csontvázas sírt tárhattunk fel, így már a temető pontos helyét is sikerült beazonosítanunk. A község belső területein minden valószínűség szerint római villagazdaságok hálózata található egymástól néhány km távolságban.
A feltárások során rendkívül értékes tárgyi leletanyag kerül elő antik ezüst- és bronzérmek mellett egyebek között találtunk már arany fülbevalót, aranyberakásos ezüst ruhakapcsoló tűket, gyűrűket. Ezen kívül előkerültek a katonaság fegyverzetének, katonai viseletének egyes darabjai. Így találtunk nyílhegyeket, katonai öv vereteit, páncélzat részeit, amelyek megerősítik tudásunkat, mely szerint itt egy alapvetően gyalogos csapattest állomásozott hosszú ideig. Legnagyobb számban és változatosságban az ásatásokon kerámiatöredékek kerülnek elő. A leletanyagban megtaláljuk a helyi fazekasság termékeit, de nagy számban akadnak importált, más tartományokból ideszállított edények is. Utóbbiak közül a leggyakrabban az ún. terra sigillaták fordulnak elő, amelyek jellegzetes vörös színű mázáról, gyakori reliefdíszítéséről igen jól felismerhetőek. További különlegességük, hogy az edényt készítő fazekas gyakran a nevét is bepecsételte az edény felületére. Igen nagy mennyiségben kerülnek római érmek az ásatáson, amelyek az előkerülő jelenségek keltezését könnyítik meg. Jellegzetes emlékei az ásatásoknak az ún. téglabélyegek, amelyeket a római tetőtéglákra pecsételt be egy-egy téglakészítéssel foglalkozó katonai csapattest. Utóbbiaknak legtöbb esetben nem is itt volt állomáshelye, a legio II adiutrix Aquincumban (Óbuda), a cohors VII Breucorum pedig Lugio-Dunaszekcső térségében állomásozott. Onnan szállították ide az építkezésekhez szükséges mennyiséget. Jelen kis bemutató az ásatások során előkerült tárgyi leletanyagból ad egy kis ízelítőt, amelynek segítségével jobban láthatjuk, mi rejlik még ma is a föld mélyében.

Dr Kovács Péter
Egyetemi docens
Pázmány Péter Katolikus Egyetem